4. fejezet

A DeFuns olyanná vált, mint a temetetlen hulla: lassan, de biztosan oszlani kezdett. Jack úgy érezte, itt az ideje lelépni. Cris, mint legjobb barát és tűrhető basszusgitáros maradt, viszont Pete elment a sokkal több koncertet adó, így többet kereső bandába, a Fuzz Muzz-ba.
Új zenekart akartak alapítani, ami már (Pete esetéből tanulva) komoly banda lenne, nem hobbizenekar. Matt Grend személyében új dobosra találtak, aki elődjénél is jobban püfölte a bőrőket. A Nihilnek elnevezett banda újult erővel vetette bele magát a próbákba, és a fellépésre sem kellett sokat várni: néhány klubtulajdonos hallotta a még Virgin Vomit néven felvett demójukat (4 szám volt rajta: a punkos Kiss Kiss Me, és három már a saját hangzásukat bemutató dal, a Spirit Rock, a Blooming és a közönségkedvenc Aluminium), és a seattle-i 42 Club meghívta őket egy szombat esti fellépésre, amit aztán még sok követett.

Jack fütyörészve járt az utcán. 17 éves volt, és nem érdekelte semmi. Az egyik koncerten megismert barátnője lelépett egy másik csajjal New Yorkba. "Vagy kurva lesz belőle, vagy halott." – gondolta elégedetten. A banda egyre nagyobb népszerűségre tett szert, hála botrányos koncertjeiknek, amiken Jack többek között lehányta az első sorokban állókat, vagy egyszerűen csak részegen állt ki a színpadra és elfelejtette a szöveget. Ahogy ez várható volt, a női nem képviselői megőrültek érte, főleg, akiket már lehányt. A koncert után mentek oda félmeztelenül a szintén félmeztelen Jackhez. Eddig mindig nemet mondott, a barátnőjére hivatkozva, – akit sosem hányt le. Ez lett volna a probléma? –, de most eldöntötte, hogy legközelebb annyi csajt visz magával, amennyi csak hajlandó elmenni vele.
Az úton egy – legalábbis Jack szerint – Lou Reed-hasonmás jött vele szembe. Megszólította hősünket:
– Hello!
– Hello! – válaszolt lazán Jack. Már-már mindennapossá vált, hogy a rajongók köszöntek neki.
– Megismersz?
– Hát, ööö... nem.
– Akkor jó, mert én sem téged. Na pá! – azzal tovább sietett.